Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Bizonyságok

By Posted on 0 10 m read 213.9K views

Bizonyságok:

Dicsőség az Úrnak, csodálatosan szól általad. A szavaidon átragyog a MENNY! Folytasd ezzel a lendülettel, hogy sokan ráébredhessenek, hogyan fürödhetnek az ÉLET VIZÉNEK FOLYÓJÁBAN!

Én már korban eléggé előrehaladott állapotban vagyok, de azt kell, hogy mondjam: egész életemben EZT kerestem! Köszönöm, hogy rátalálhattam, nagyon boldog vagyok!

Amikor még csak az első tanítást hallgattam már úgy éreztem, mintha Isten belenyúlt volna a szívembe és gyökeresen megváltoztatott volna. Hallgatva a többit is azt kell, hogy mondjam AZ EGÉSZ ÉLETEM
megváltozott! Mindegyiket kétszer-háromszor is meghallgattam. Köszönöm!

A tanítások szenzációsak. Reggelente az estét várom, hogy ezeket hallgatva és imádkozva időt tudjak tölteni az Úrral. Valami olyan jött át nekem amit már évek óta keresek. A megtérésem elején és a közepén a keresztény életemnek ismertem, de utána elveszett és most újra jelen van az életemben. Dicsőség az Úrnak!

Nem rég találtam meg a tanításokat. Nagyon csodálatosak, és teljesen tűzbe jöttem tőle!!!! Hiszem Isten hatalmasan megjutalmaz érte! Nagyon tetszik a zene is amit a tanítás elejére tettél! Azt kell még elsajátítanom, hogyan szegezzem oda a figyelmem a mennyei dolgokra! Annyira éhezem a mennyei dolgokra, hogy teljesen tűzben égek, teljesen mintha randira készülnék azzal akire annyira vágyom, hogy alig bírom ki nélküle!!!! Csodálatos még így is vele lenni, hát még ha a mennybe is belátogathatok!!!! Nagyon köszönöm az Úrnak, hogy vagytok, Isten áldja az egész családotokat!!!!

Áldottak vagytok, és boldog vagyok mert eltudjátok mondani, hogy mit is szeretne a Papi tőlünk és hogyan tudjuk átvenni az ajándékokat amit már előkészített a számunkra. Sokat lehet épülni szellemileg, én úgy érzem mintha ez egy felkészülés lenne Jézus eljövetelére, mert olyan sok és intim dolgokat tanulunk, hallunk a Papiról, néha tátott szájjal hallgatom, néha meg a könnyeimet törölgetem. Áldottak vagytok és remélem azért személyesen is találkozunk.

Elkezdtem meghallgatni a videókat!! Mit mondjak! Hallgatom és potyognak a könnyeim!! Igaz egyszer volt egy megtapasztalásom olyan igazi… Úgy megérintette a lelkemet, nem mertem lefeküdni nehogy elmúljon ez a gyönyörű érzés! Azóta folyamatosan azon dolgozom, dolgoztam, hogy ismét megtapasztalhassam!! Remélem meg fog történni hamarosan!! Nem is tudom ilyenkor mit kell kérnem!! Csak a szeretetet szeretném, meg azt az érzést ami ezzel együtt van! Talán nagy szavak amit most írok, de úgy tűnik mintha ezer éve ismernélek benneteket és
most ” Na végre már, hogy rájöttél ” érzésem van! Szeretlek benneteket! Nagyon vágyom Jézus társaságára!! Meg a Szent Szellem vezetésére, mert rengeteg időt pazaroltam “majd én megcsinálom, megoldom” dolgokra! Nem akarok Nélkülük tenni semmit soha többé!! Alkalmazom “Jézus itt van most velem” kellemes és nagyon megnyugtató és olyan egyszerű.

Nagyon tetszettek a tanítások! Több dolog is megérintett és azt kezdem érezni ahogy hallgatom a tanításokat, hogy a beszűkült látásom kezd kitágulni pont mint a Viskó című könyvnél 🙂 Mindig kapok valami pluszt. Az Úr keze fölöttünk van, védelmez (Zsoltárok 139:5), és hogy mi Jézusnak lettünk teremtve nem is tudok felsorolni mindet ami
megérintett… Példabeszédek 8: 22-31  fantasztikus ezt is sokszor elolvastam! Egy másik dolog is leesett mégpedig az, hogy nagyon sokszor mikor olvastam az Igét nem nyitott szívvel olvastam és így nagyon sok minden nem jött át. Vágyom rá, hogy nekem is ilyen élővé váljanak ezek az igék mint nektek sőt még élőbbé :))) Azt hiszem nagyon sokszor újra hallgatom ezt a tanítást és ezeket az igéket 🙂

Éva hatalmas áldás vagytok sok ember számára! Köszönöm Jézusnak, hogy így használ Titeket! Testvéri ölelés Nektek! 🙂

Kedves Éva, annyira örülök a bizonyságtételednek a Mennyről. Az Úr már engem is próbált elvinni a Mennyországba, csak túlságosan erős volt a félelem bennem az ismeretlentől, szó szerint halálfélelem volt bennem, de a tanításod ezt is jól megvilágította, hogy nincs mitől félnem, bízom benne, hogy ez megváltozik és veszek bátorságot az Úrtól és nem csak az agyammal, hanem a szívem elméjével is megértem ezt az igazságot.  Még egyszer nagyon köszönöm, hiszem, hogy az Úr nem véletlenül hozta elém a tanításodat.

Rájöttem, hogy nem érdemes és nem kell emberekre nézni, csak Istenre. Köszönöm, nagyon nagy szükségem volt most erre, az Úr megerősítette rajtad keresztül, hogy csak tegyem azt amit rám bízott, adjam át magam Neki, a többi már az Ő dolga. Köszi.

Hatalmas áldás! Csodálatos békesség árad belőle, nekem személyesen ez az életet adó vizet jelenti.

Nagyon tetszik a Menny megtapasztalasa cimű tanítás sorozatod, ahogy beszélsz abból is jobban megismerem az Atyát.

Sok további bizonyságot is kaptunk arról, hogy Isten megújította emberek életeit, új tüzet, bátorítást és éhséget adott szívükbe a Menny Királyságának keresésére. Istené a dicsőség, hogy Szent Szellemét a videón keresztül sugározza!

Anita Magyarországról ezt írta:
Most néztem végig Csaba tanítását és nagyon-nagyon megérintett! Kb a feléig potyogtak a könnyeim…aztán újra. Még a monitoron keresztül is átjárt a Szent Szellem! Egyszerűen olyan kenet van rajtad(tok) hogy az hihetetlen!!! Hálás vagyok az Úrnak, hogy barátaimnak tudhatlak titeket. Várom a további videókat!

Valéria Magyarországról ezt írta:
Nagyon hálás a szívem Istennek amikor azt látom, hogy használ benneteket az Ő Királyságának az építésében! Bevallom, nem tudtam megállni sírás nélkül! Évek óta most hallottam először igazi tanítást a Menny ilyen megközelítéséről. Örvendezik a szívem, hogy Isten valóban újat hoz be azoknak az embereknek az életében akik vágyakoznak a Mennyei látás után. Egyébként erre van szükségünk!!!  Amit írtam szívemből írtam. Hiszem, hogy Isten munkálkodik rajtatok keresztül! Én úgy látom, hogy kell egy megújulás a keresztény életünkben, mert ha így megy tovább meghalunk. /Én legalább is szellemileg!/ Engem minden esetre egy magasabb dimenzióba helyezett az Úr általatok! Szeretnék még nagyon sok tanítást hallani tőletek, Isten áldásával.

Patience Afrikából ezt írta:
Sziasztok! Nagyon köszönöm, hogy feltettétek ezeket a videókat, nagyon felemelőek. Ahogy néztem és hallgattam ezeket, teljesen elhittem minden szavát. Amikor elkezdtem nézni az első részt, egyedül voltam a szobámban és annyira éreztem Isten jelenlétét, hogy elkezdtem szellemben imádkozni. Szóval elhatároztam, hogy ma az egészet végignézem a főnökasszonnyal, aki országodból származik – ő is nagyon felemelőnek és áldásosnak találta. Tavaly Isten egyik szolgálója említette, hogy vannak akik a mennybe látogatnak és némelyek már többször is jártak ott. Azt is mondta, hogy közülünk is lesznek többen olyanok, akiknek mennyei találkozásokban lesz részük. Légy áldott, valóságos bátorítás – inspiráció vagy nekem! Családomnak is átküldtem a videókat Afrikába.
Patience Főnöke – Marianna írta:
Nem ismerjük még egymást, de Patence-vel együtt néztük a videókat. Nagyon érdekesnek talaltám és tetszettek! Hallottam már sok embert találgatni, hogy vajon létezik e menny és pokol – és bár a Bibliában le van írva, mégis olyan kevesen hiszik el, hogy ezek valóságos helyek! Amint néztük a felvételeket – megnyitotta a szemem erre a valóságra és nagy éhség gyúlt bennem, hogy én is megláthassam a mennyet.

Anonim személy írta:
Számomra már az is kijelentés volt, hogy Jézus nincs többé a kereszten, hanem ott van az Atya jobbján…  Nagyon köszönöm!

Marianna írta Szlovákiából:
Elkezdtem nézni az Éva videó felvételeit, mert láttam, hogy természetfeletti dolgokról fog szólni – mégpedig Istenről, és az persze engem nagyon érdekel, mert az Úr természetfeletti! Szóval amikor Vele találkozol, vagy ami Tőle van, arra mindig csak egy válasz van, mégpedig az, hogy ‘WOW’! Ahogy néztem ezek a videókat, láttam, hogy ott van az a ‘WOW’! Igazán csodálatos, amikor az Atya szerető Istenként van bemutatva az embereknek, mert ez az igazság. Nehéz megértenünk az Atya teljes dimenzióját, de szerintem az biztos, ahogy ezekből a videókból is látszik és hallatszik: az Atya keres minket! Valójában sokszor azt hisszük, hogy mi keressük az Atyát, de Ő az, aki jön víziókkal, látomásokkal és szeretetével, és ez fantasztikus! Köszönöm az Úrnak, hogy Éván keresztül is szólt és ami még nagyon érdekes, hogy miközben hallgatod a videókat kijelentéseket kapsz és ebből a forrásból sok új üzenet jön, ez nagyon csodálatos és fantasztikus… mert Isten ilyen: tele van a pohara csordultig…

Anna írta Angliából:
Megnéztem a videókat, és nagyon tetszettek! Örülök, hogy részed van ezekben a mennyei találkozásokban, és friss tüzet fogtál! A tied más volt, mint amit eddig láttam, vagy hallottam. Ezek imában, Isten keresésében való mennyei érintések voltak, ezek közel állnak a szívemhez, ezeket nagyon szeretem.  Nagyon bátorító, biztató és építő. Előre is lendítenek, van bennük korrekció is, útmutatás is…rengeteg vígasz, gyógyulás, Isten szeretetének a megtapasztalása…ebből én is kérek sokat, magamnak is, másoknak is…Vezessen tovább az Úr, ragyogj az örömtől ezentúl is, szélesítse ki a sátrad helyét!

Ingrid írta Németországból:
Nagyon örültem, hogy láthattalak a YouTube felvételeken! Tele vagy élettel! Teljesen átjön rajta a szeretet és szenvedély ami nem csak nagyszerű, hanem ragályos is! Én is vágyom mostmár többet látni a mennyből új ösztönzéssel arra, hogy abból kapjak többet, mintsem a földi dolgokból és gondolatokból. Nagyon köszönöm a nyitottságod és őszinteséged. Nagyon örülök neked és hiszem, hogy még többet fogsz kapni ezekből!

Edina írta Magyarországról:
Köszönöm, hogy megosztottad a bizonyságaidat a világhálón, hogy bárki megnézhesse! Engem is nagyon megerősített és alátámasztott dolgokat. Az Úr fantasztikus álmokat adott nekem 9 éve, amiben hasonló dolgokat mutatott, de nem volt elég bátorságom elmondani bárkinek is, mert azt hittem bolondnak néznek majd. Annyira örülök, hogy végre megoszthatom ezeket veled, mivel tudom, hogy te megérted majd…

Gyöngyi írta Angliából:
Ez annyira jó ötlet volt! Már késő éjszaka volt amikor elkezdtem nézni, de teljesen elolvadtam, olyan erős rajta a kenet, hogy nem bírtam abbahagyni! Áldjon meg az Úr téged is és mindazokat akik megnézik, hogy ők is telve lehessenek reménységgel és hittel arra, hogy hasonló átéléseik legyenek! Amikor újra ott leszel majd, megkérdeznéd Istentől hogy imádkozzunk még hatékonyabban Izráelért, hogy az Úr tökéletes akarata legyen meg ezekben az időkben? Ha csak kicsit hangosabban meghallhatnánk és ráhangolódnánk mélyebben tökéletes akaratára kiválasztottai kapcsán…

Dóra írta Magyarországról:
Nagyon tetszettek a videók!  Sugárzik az arcod, ahogy mondod, a hit, meggyőződés jeleként, értelmesen, mosolygósan, viszont egyszerűen és érthetően magyarázod el.

László írta Magyarországról:
Nagyon hálás vagyok Mennyei Édesapánknak, hogy megosztottad az átéléseidet. Megnéztem mind a 4 felvételt és teljesen azonosulok minden szavaddal. Bennünk is ugyanezt végzi Isten, mint amiket elmondtál, még a felolvasott Igék is megegyeznek amiken keresztül az Atya megnyitotta a szemeinket. Mi is az ÚR szerelmesei lettünk. Már előtte is nagy éhség volt a szellemünkben az Úr iránt, de ami ezután történt az valami elképesztő volt. Láttuk a megnyílt eget és maga az Úr kezdett el minket tanítani, ahogy Te is mondod. Nem kell rohangálni senkihez, hogy imádkozzanak értünk, mert helyre állt a krisztusi identitásunk és rájöttünk, hogy kik is vagyunk valójában. Hallelújah! Teljesen “bezsongtunk” Tőle, mert Ő valójában olyan, mint amilyennek elmondtad!

Magda írta Magyarországról:
Meghallgattuk a bizonyságtételeidet a házicsoportban. Megerősítetted őket abban a hitükben, hogy ők is láthatják már most, ebben a földi életükben a mennyországot! Köszönjük! A sok konkrét átélés és az igei alátámasztás is jó volt.

Share this article

No Comments Yet.

What do you think?

Your email address will not be published. Required fields are marked *