Az Úr harcol

12 Vadi új dallal, intróval és egy meglepetés Bónusz dallal! 

Az új album címe: „Az Úr harcol”, melyről Isten Szelleme azt mutatta, hogy a szabadítás kenetét hordozza! Minden egyes dal egyenesen a Mennyből jött! Mint minden eddigi album – ez is eltér a többitől – kissé „rockosabb” – amolyan „harcos” stílusú leginkább, de a latin zene, reggae, rap-hip-hop, lírai és egyéb stílusok is színesítik! Szokásunkhoz hűen minden dal fölkerül ingyenesen a YouTube-ra, ill. letölthető formában MP3-ban a google drive-omba, melynek letöltési linkjét elérhetővé tesszük! Minden szívből jövő anyagi támogatást megköszönünk, hogy továbbra is ingyenesen közzé tudjuk tenni anyagainkat! Isten áldjon minden hallgatóját a daloknak! 
Az album lejátszható az alábbi lejátszólistából is:
A Dalok letöltési linkje MP3-ban: Innen letölthetőek!

Gégény Éva dalainak egyszerű akkordjai: Egyszerű akkordokkal, (angolul jelölve a B=H, Bb=B) egyszerűen játszható hangnemben etölthetőek a Google Drive-ból képek formájában erről a linkről.


Bizonyságok:

Éva ezektől a daloktól teljesen felpörgök, és egy igazi nagy harcos leszek tőle, akit nem érdekel senki és semmi, csak előre harcolni és harcolni. Köszönöm. Egy iszonyú nagy ambíciót ad. A „Nem adom fel” című dalnál ténylegesen láttam szellemben Jézust, hogy ott ül velem egy csónakban és beszélgettem Vele, miközben együtt hallgattuk az új albumodat. Megkérdeztem mi a véleménye az albumodról és azt felelte, hogy nagyon szeret téged és hálás neked, amiért engedelmes voltál Neki, és az Ő szíve szerint tettél, Éva! A „Ne aggódj” dalnál, ahogy meghallottam a hangod, nevetni kezdtem és hatalmas öröm töltött be. De amikor a „Rázd ki magad a porból” dalhoz érkeztem, elmondhatatlan, amit tapasztaltam. Szinte Isten ténylegesen lenyúlt értem a mélybe és felhúzott onnan. Újra és újra ezt az egy dalt játszottam le, csak később mentem tovább…


Éva ezek a mennyből jött dalok annyira fantasztikusak, annyira jó, hogy a mi mennyei Apukánk tudja hogy mire van szükségünk. Nagyon jó dalok, és teljes igazság!!! Elsőnek hallgattam, úgy éreztem hogy az ellenség a lábam alatt és én rajta táncolok ugrálok mert az Úr engem NEM vádol!!!


Éva, amikor először meghallgattam a dalokat, a zene fogott meg, aztán újra kellett, hogy hallgassam a szöveg miatt, aztán az egészet egy az egyben megszerettem! Az „Igaz barát” című dalt végig sírtam…


​Köszönöm szépen! Én is letöltöttem, megosztottam és folyamatosan hallgatom! Lehet válogatni a zenei stílusok között. A mai fiatalok azt mondanák a dalokra, hogy ” király”, de én azt mondom, hogy „mennyei”


Nagyon jó az egész album! Tüzes, szókimondó – méghozzá az igazságot kimondó és valóban érezhetően mennyei! ÁLDÁS továbbra is a munkátokon, életeteken!!!


Kedves Évike! Nagyon tetszik a dicséret, mert az Úr a hangodat megáldotta. Dinamikus, egyszerű, könnyen megjegyezhető, fülbemászó. Hangszerelés is nagyon tetszik. Egyszóval mennyei. Az a csodálatos, hogy egyedi is. Nem sablonos, mivel Isten sem az. Halleluja! Elmentettem az egészet és hallgatom. Tudom, bár nem ismerlek személyesen, hogy követed az Úr vezetését, és ez az album is tükrözi ezt. További áldott munkálkodást kívánok az Úr és mindannyiunk örömére.


Halleluja!!! Él a mi Urunk! Él és Uralkodik!!! A szívekig hatol! Csodálatos hanggal áldott meg téged a Mindenható Éva! Nagyon hálás vagyok neki érted! Nekem is a legjobbkor jöttek ezek a dicséretek, mert engem is ezáltal emelt föl tegnap az ÚR a nap folyamán kétszer is és a szövegekre kellett nagyon odafigyelnem hála Neki és neked is .Csodálatos a mi Menyei apucikánk, hogy mennyire szeret minket! Én is imádom Őt, dicsérem, áldom és magasztalom!


​Engem is nagyon megérintett és új erőt adott,egészen átmosta a lakásunkat és engem is,gyönyörűek a dalok és nagy kenet van rajtuk dicsőség az úrnak!!Köszönöm az úrnak és neked is Évikém!!


Az Úr áldjon meg titeket! Nagyon megérintett, erőt ad, valóban csodálatos mennyei ének a lelkemet felüdíti, bátrabb lettem és magabiztos! Autóvizsga előtt állok és dicsőség az Úr Jézus Krisztusnak, megkaptam a választ az imáimra a zene által! Az Úr áldjon meg titeket!


Köszönöm, nagyon jó,hogy egyenesen Istentől van üzenet a dalokból.


Drága Évike! Köszönöm ezt a csodálatos albumot! Az időzítés tökéletes! Szülinapomra tőled, nekem! Anélkül, hogy tudtál volna róla. Isten ajándéka ez! Hála neki mindenért, érted!


Hú, hogy milyen szép már megint, és a hangod is Évi! Dicsőség az Örökkévalónak, hogy küldött Nekünk, Téged! 


​Jók a dalok, a Mennyből valók egyenesen! Az a reggae-s hangzású lett a kedvencem! Köszönjük!


Köszönjük, nagyon kellemes, friss, építő, bátorító!!


Egyszerre hallgatnám az összeset :)))


Óriási áttörési kenetet hordoz az új album, az életem minden területén áttörést tapasztalok, amióta hallgatom! Olyan érzés tölt be, hogy legyőzhetetlenné válok és ténylegesen elhiszem, hogy hatalmam van Krisztusban minden gonosz felett! Köszönöm!!!


Fantasztikus ez az album! Nekem az eddigi legjobb. Nagyon bátorító és Istent dicsőítő. Bár rengeteg emberhez eljutna. Dicsőség Istennek! Az „Él az én Istenem” című dal elképesztően jó!


​Drága Évi! Ez az album Csúúúúúcs! A szövege levél a Mennyből a kenete pedig élet, vitalitás, frissesség szintén a Mennyből. Mai nyelven fogalmazva egy wellness csomag a Mennyből hiszen minden részünkre hat! Köszönet érte az Atyának és persze neked!!! Sok-sok shalom az egész Gégény családra!!!


Dalszövegek:

00_előszó_2_krónika_20.docx

01_az_Úr_harcol_-_dalszöveg.docx

02_nem_adom_fel_-_dalszöveg.docx

03_mondjuk_ki_nyíltan_-_dalszöveg.docx

04_Így_ahogy_vagyok_-_dalszöveg.docx

05_ne_aggódj_-_dalszöveg.docx

06_hatalmat_adott_-_dalszöveg.docx

07_rázd_ki_magad_a_porból_-_dalszöveg.docx

08_bízz_bennem_-_dalszöveg.docx

09_Él_az_én_istenem_-_dalszöveg.docx

10_nézz_csak_föl_-_dalszöveg.docx

11_soha_nem_vádol_-_dalszöveg.docx

12_igaz_barát_-_dalszöveg.docx

13_bonus_van_segítség_raggea_-_dalszöveg.docx


Dalok akkordokkal:

01_az_Úr_harcol_-_akkorddal.docx

02_nem_adom_fel_-_akkorddal.docx

03_mondjuk_ki_nyíltan_-_akkorddal.docx

04_Így_ahogy_vagyok_-_akkorddal.docx

05_ne_aggódj_-_akkorddal.docx

06_hatalmat_adott_-_akkorddal.docx

07_rázd_ki_magad_a_porból_-_akkorddal.docx

08_bízz_bennem_-_akkorddal.docx

09_Él_az_én_istenem_-_akkorddal.docx

10_nézz_csak_föl_-_akkorddal.docx

11_soha_nem_vádol_-_akkorddal.docx

12_igaz_barát_-_akkorddal.docx

13_bonus_van_segítség_raggea_-_akkorddal.docx


Támogatás:

Ez az album is, – ahogy az összes többi – ingyenesen van feltéve, letölthető formában. Az előállítása viszont pénzbe került. Ha valakit felindít Isten Szelleme, hogy anyagilag támogassa az újabb albumok készülését csak úgy, mint az Evangélium hirdetését, minden adományt nagyon hálásan megköszönünk!

Számla adataink az alábbi linkről is elérhető: http://dunamisfamily.com/hu/adomanyok/