A menny

Gégény Éva – A menny

Bibliai alapozó mennyei élménybeszámolókkal

Van-e élet a halál után? Hol vannak elhunyt szeretteink? 
Vajon mit fogunk csinálni egy örökkévalóságon át a földi életünk után?

Ha te is tűnődtél már ezeken a kérdéseken, akkor ez a könyv neked szól. Ebben a kötetben összegyűjtöttem a válaszokat, amelyeket a Biblia ad a legfontosabb, mennyel kapcsolatos kérdésekre. Elsősorban alapismereteket szeretnék átadni a Szentírás Igéire támaszkodva, ugyanakkor megosztom személyes mennyei átéléseimet is, melyek erőteljes hatással voltak az életemre.

Úgy gondolom, hogy ha eloszlanak a téves gondolatok a mennyel kapcsolatban, és meglátjuk, hogy milyen csodálatos helyen fogjuk tölteni az örökkévalóságot, akkor a földi életünk is megváltozik, új perspektívát kap. Hiszem, hogy vágyakozás ébred bennünk a menny felé, és félelem nélkül fogjuk várni, hogy eljussunk oda, ahol Jézus már készíti az otthonunkat…


A könyvben az alábbi fejezetek találhatók:

Eljött az idő!
Miért FONTOS megismerni a mennyet?
Miért KELL megismernünk a mennyet a Biblia alapján?
Ki kerülhet a mennybe?
Betekinthetünk a mennybe!
Mennyei átéléseim kezdete
Menny és pokol az Ószövetség idején
Menny és pokol az Újszövetség idején
Hogyan tudunk felkészülni a mennyre?
A jelenlegi menny
Mi van a mennyben, és milyen a menny?
A menny lakói
Mit fogunk csinálni a mennyben?
Aki Istené, az nem hal meg soha
Feltámadás, ítélet és jutalmazás
A Szent Sátor, a Templom és Jézus
Új ég, új föld, új Jeruzsálem

 


Bizonyságok, köszönetek a könyv kapcsán:
(kezdve mindig a legfrissebbel)


Szeretnék köszönetet mondani „A menny” című könyvedért. Nemrégiben költözött a férjem az Úrhoz, és most hallgattam meg a 14. fejezetet „Aki Istené, az nem hal meg soha”. Annyira hálás vagyok, mert tudtam ugyan, hogy az Úrnál van, de most még jobban megerősödtem ebben. Igen nagyon fáj és hiányzik. 32 évet éltünk együtt… Egy szóval köszönöm, hogy vigasztalást kaptam általad. Az Úr Jézus Krisztus áldjon meg! Meg szeretném azt is osztani veled, hogy mennyire csodálatos az Úr. A keserűségből és a fajdalomból, az el nem fogadásból és a jövővel való félelemmel és elengedéssel kapcsolatban remény, megnyugvás és bizalom lett. Még biztosabb és reményteljesebb az Úr az életemben. Sőt, tegnap megkérdeztem a fiamat, hogy ekkora trauma után ez normális, hogy így vagyunk? Azt mondta: igen, a sok ima és a Szent Szellem vigasztalást hozott. Hálás a szívem érted! Köszönöm szépen!
(Magdi)


Drága Éva, nagyon szeretném megköszönni, hogy „A menny” című könyvedet hangoskönyv formájában is elérhetővé tetted, ugyanis én külföldön élek, és ide nehéz lenne megrendelni és eljuttatni. Annyira kellemes és csodálatos a hangod, hogy már az első pár szónál megérintett az Úr, és végig, amíg hallgattam, éreztem Szent Szellem belső bizonyságát, szavaid őszinteségéről. És szinte „láttam” a képzeletemmel mindazt, amit elmondtál. Fantasztikus élmény volt hallgatni. Rendkívül sok kijelentést kaptam már rajtad keresztül. A legnagyobb meglepetésem a „Menny és Pokol az Ószövetségben” című fejezetben volt, az alvilágról, „Ábrahám kebeléről…” Nagyon szeretem, hogy mindent igei alapon magyaráztál. Örülök, hogy több esetben megemlítetted Neville Johnsont, akinek szinte az összes tanítását meghallgattam angol nyelven. Csak köszönni tudom a csodálatos beszámolóidat! További „tátott szájjal” hallgatlak. Te annyira sokat segítesz!
(Hajnal)


Hálás vagyok minden fontos ismeretért Istennek és Jézusnak, hogy a mennyország nemcsak a 144.000 embernek készült, akik Jézussal uralkodni fognak, mert így tudtam ezelőtt. Túl sok a bizonyiték, hogy nemcsak a földön lesz örök élet, hanem a mennyben is. Köszönöm Évike szivemből a gyönyörűen szép könyveket, újra és újra szeretem hallgatni, mintha ott lennék, azt érzem. De azt is éreztem mindig az életem során, hogy nem tartozom ehhez a világhoz. Az ismeret a mennyről, most mindent megváltoztatott! Csodálatos Isten, mennyire nagy a szeretete! Nagyon-nagyon jók a könyvek, ezt elmondani nem lehet!
(Gyöngyvér)


„Nekem ilyen könyv még nem volt a kezemben, pedig már 1978 óta szolgálom az Urat!” Nagyon jó a kötet, nekem (fizikai) könyv alakban van meg. Nagyon sok Bibliai idézet van benne. Majdnem teologia, de érdekes beszámolókkal. Nagyon köszönöm, amit leírtál ebben a könyvben. Áldás számomra. Évike, az elragadtalásodat elolvastam, annyira hatott rám, hogy aludni sem tudtam. Különleges áldott edénye vagy te az Úrnak. Csodálkozom, hogy Isten Igéjét olyan csodálatosan össze tudtad gyűjteni a könyvben. Ehhez csak a Szent Szellem bölcsesége kellett. Isten áldja meg a további szolgálatodat is. Sok szeretettel.
(Gábor)


Drága testvéreim! Most olvastam a Mennyről szóló könyvet. Nem félek már semmitől sem! Én egy kis szemüveges kisfiú vagyok, akit szintén az Atya az ölébe vesz! És SZERET!
(Gábor – Református teológus)


Elkezdtem hallgatni „A menny” című könyv hangoskönyvét, és ömlött a könny a szememből. Teljesen „eláztam”. Először azt hittem, az orrom folyik és odakaptam, de akkor éreztem, hogy ömlik a könny a szememből. Ilyet én még nem tapasztaltam. A másik élményem: ahogy hallgattam, láttam (elképzeltem) amit mondtál, láttam Jézus megtört testét, a keresztet, az arcát, és láttam a kislányt, aki szaladt az Apukához! Úgy éreztem én is, mint te: az a kislány én voltam! Érdekes, most is sírok, ahogy ezt írom!
(Mercédesz)


Köszönöm ezt „A Menny” című gyönyörű könyvet. Nagyon jó és építő jellegű, egyszerű és valóban érthető. Különösen tetszik benne, hogy Igehelyekkel is alá van támasztva. Most is a könyvet olvasom. Pedig én sem nagyon tudok olvasni, mert mindig elálmosodok. De ez a könyv nagyon megfogott.
(Imre)


Bibliaiskolai tananyagnak is megfelelne, annyira jó a könyv. Nagyon tetszik, hogy tele van a Biblia Igéivel. Le kellene fordíttatni több nyelvre is, hogy más nemzet számára is áldás lehessen.
(Vendel)


Köszönöm szépen „A Menny” című könyvet! A borító megint annyira gyönyörű! Mikor megkaptam, sokáig csak nézegettem. Nagyon hamar megérkezett, meg is lepődtem. Az, hogy ez a könyv nálam van, eszembe juttatta azt, amit a korábbiban írtál: „eljutnak a kicsinyeimhez”. Ez a mondat belém égett. Még mindig az Úr kicsinye vagyok, és ez csodálatos. Volt egy rész, ahol az van: „most is mennyei helyeken vagyunk Jézussal, és közben a földön is”. Ez arra sarkallt, hogy elindítsak magamban egy képet: Jézussal egy legelőn ültünk nyújtott lábakkal. Én Jézus ölében voltam, és olvastam a könyvet. Ott legelészett Jézus lova és az enyém is. Innentől már egyáltalán nem irányítottam a jelenetet. Minden jött magától, nem erőlködtem, olyan evidens volt. Jézus a bal kezével a vállam fölött, a könyv lapjához nyúlt, hogy segítsen nekem lehajtani, hogy láthassam a következő oldalt. Közben bárányhangokat hallottam, igazolva, hogy tényleg egy legelőn vagyunk. Közben a fizikai testemnek sok lett az ülés, így hason fekvésben helyezkedtem el. A kép viszont nem szakadt meg. A Mennyben is hason feküdtünk tovább. Jézussal szorosan egymás mellett voltunk. Virágszirmokat kezdett el tépkedni, miközben én még mindig olvastam. Játékosan mondogatta, hogy „szeret, nem szeret.” Ekkor nevetve néztünk egymásra. A kezét a kezemre tette, mint egy szerelmes kamasz, próbálta elterelni a figyelmemet a tanulásról, mivel ez a könyv tanítás számomra. Mikor egy olyan Igéhez értem, amit Ő mondott, velem együtt mondta ki újra. Nagyon menő volt! Eszembe jutott egy film, ami annyira Jézust mutatja be nekem, lehet láttátok már. A herceg menyasszonya. Nekem nagyon tetszett.
(Ágota)


Hála és köszönet, csodálatos „A menny” című könyv. Olvasom, és igencsak leköt. 50 oldalt olvastam ma el. Csodálatos. Ennyit már rég olvastam, és még nincs vége a napnak! Dicsőség az Úrnak és örök hála nektek! Az albumok is csodálatosak! Este nem tudtam aludni, hallgattam és csodás, ahogyan át van itatva Szent Szellemmel, erő jön belőle!
(Gábor)


Elkezdtem olvasni a könyvet és nagyon jó! Eddig mindössze két oldalt sikerült sírás nélkül elolvasnom, mert végig sírtam az egészet… Köszönöm!
(Anna)


Amikor Pál azt írja, hogy hallottam kimondhatatlan dolgokat, azt gondoltam, hogy ilyen nem is létezik. Ha az ember hall valamit, akkor azt vissza is tudja mondani. Aztán a Fiú elkezdete magát személyesen kijelenteni Szelleme által, és ott találtam magam Jób helyében, hogy én most befogom a szám, és Te taníts engem. Az ember valóban megnémul, amikor a Menny hallhatóvá válik. Olyan, földi dimenzióktól távoli valóság, mint a Menny, amikor meg akar jelenni itt a Földön, keres magának embereket. Évi is egy ilyen ember, aki valahogy, nem tudom hogyan, de vissza tudja mondani mindazt, amit hallott, látott, ami Rá bízatott. Ajánlom mindazoknak, akik tiszta, gyermeki hittel fogadják az Igazság ilyen formájú lelepleződését is, hogy bennünk és közöttünk elérkezhessen Isten királysága! Hiszem, hogy a Föld, Menny kompatibilis, mert a látható a láthatatlanból állt elő. Azt is hiszem, hogy egyre többen vagyunk és leszünk, akiknek ez természetes. Köszönjük Évi, hogy az életeddel, és ezzel a könyvvel is segítesz minket oda, ahová mindig is vágytunk!
(Edina)


Nagy áldás számunkra, nagyszerű lett ez a könyv! Tényleg kegyelem, hogy olvashatjuk! Még egyszer nagyon köszönjük! Isten jutalmazzon érte, hogy megírtad, és küldtél nekünk is belőle 2 példányt! Én többször is el fogom olvasni, az biztos! Csodálatos a szellem, ami rajta van, jól be akarom szippantani! Sokat tanulok általa, és egyszerűen van fogalmazva, mindenki értheti. Egy gyöngyszem! Ölellek szeretettel!
(Emőke)


Képzeld! Olvastunk „A menny” című könyvből a feleségem és én, majd lefeküdtünk aludni. A telefonokat lehalkítottuk, kikapcsoltuk az internetet, és a tévét is. Egy hangot hallottunk: „János 11:25 Monda neki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él!” Mind a ketten hallottuk hangosan. Felkeltünk, megnéztük a telefonokat, továbbra is minden ki volt kapcsolva. Kezdtem elmondani barátoknak ezt a természetfeletti eseményt, és már hárman is el akarják olvasni a Menny c. könyvet. És ez folytatódik.
(Levente)


Minden könyvem, amiből több mint ezer van, eltörpül e három könyv (Szent Szellem a Kulcs, Angyalok, A menny), és a Biblia melett. Csúcs könyvek, nélkülük sehova. Amikor megyek valahova a táskámban vannak, amikor meg itthon vagyok, akkor az asztalon, hogy mindig kéznél legyenek. Minden emberhez szól, és aki olvassa (nem csak elolvassa), minden mondatával a könyvben közelebb kerül Istenhez. Szavakba nem lehet önteni a szellemi értéküket. Köszönöm. Dicsőség az Úrnak!
(Kornélia)


Szia Évi! Már a 140. oldalon tartok! Ne nevess ki, ez nálam csúcs, főleg az, hogy értem is amit olvasok! Nagyon sokszor sírok. Ami a legfontosabb, hogy én szemüveges vagyok, mert egyáltalán nem látom a betűket. Mérgelődtem ahogy olvastam, hogy nyom a szemüveg, akárhogy helyezkedtem. Erre egy hang azt mondta: „Vedd le a szemüveged, olvasd úgy.” Képzeld el, szemüveg nélkül olvasom a könyvet, szinte az elejétől! Köszönöm a könyvet!
(Erika)


Ez az új könyv egyszerűen fantasztikus! Szavakkal nehéz kifejezni, hogy mit érzek vele kapcsolatban, talán azt tudom mondani, olyan, mint egy „mennyei desszert”. Ahogy a kezembe veszem és elkezdem olvasni, átjár Isten Szellemének jelenléte és körbevesz a menny atmoszférája. Épp autószervízben vagyok, és még ide is elhoztam magammal a könyvet, hogy amíg várok, addig is olvashassam. Egyszerűen elképesztő! Annyira egyszerűen vannak megfogalmazva az igazságok, mellé rakva az Igék. Minden kérdésemre választ kapok belőle, és ami bennem is megfogalmazódott, csak nem tudtam Igével alátámasztani, azt te megmagyarázod úgy, hogy az Igék is össze vannak gyűjtve hozzá. Nagyon köszönöm ezt a felbecsülhetetlen értékű ajándékot.
(Zsolt)


Drága Éva! Most második éve, hogy téli szünetben minden tevékenységem mellett azzal kapcsolódom ki – merülök el – hogy legalább két könyvet olvasok.  Most a te könyveidet olvasom. Nincsenek szavak a hálára, amit érzek, hogy engedelmeskedtél Istennek és megírtad őket! Lassan mentsvár lettek esténként. Elérhető e könyvek által Isten. És amit még le szeretnék írni, mindenképpen fontos megemlítenem, hogy Csaba nagyszerű férj lehet, aki végig melletted áll. Ez is átüt nekem a könyveiden, szolgálatodon. Nagyon hálás vagyok.
(Sára)


Kedves Éva! Éppen most fejeztem be „A menny” című könyvedet. Amikor a 387. oldalhoz értem, ahol az angyalok ezreihez érkeztem olvasásban, hirtelen be kellett csuknom a szemeimet mert azt láttam, hogy egy angyallal táncoltam amolyan gyerekesen. Nem gondoltam volna, hogy ennyire valóságos volt ez a kisfilm, ami lepörgött előttem. Szeretném megköszönni Neked, mennyire részletesen, sok-sok Igével alátámasztva bemutattad ezt a világot. Az új bibliafordítások is ezt az újdonságot tükrözték. Mária Magdaléna is szerelmese volt Jézusnak és egész közelről megérinthette Jézust még halála előtt. Majd, amikor Jézus meghalt, akkor ő volt az, aki majdnem megérintette megint. Úgy hiszem és ez van a gyakorlatban, hogy mindenki találkozhat ezzel a feltámadott Jézussal és ma meg lehet már érinteni Jézust, mint ahogy a hitetlen Tamás is megtehette. Mert felment az Atyához ölelésre és amikor minket megölel, akkor az Atya áldását hozza el. Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem, aki akkor is átölel, ha éppen Jézust nem látnánk közelről. Ezzel az öleléssel köszönök el tőletek.
(Vilmos)


Valami történik velem, reggel óta csak sírok, zörgetek és döngetek a menny ajtaján. Nem akarok mást, csak Jézust! Még mélyebbre akarok menni, még többet akarok! Gyűlölöm a felszínt, a sekélyességet, ami körülvesz; a döntésképtelenséget, amikor fogalmunk sincs, hogy mit tett értünk Jézus! Én csak ŐT akarom! Valamit végez mélyebben a szívemben. Valami éget belülről, olyan érzés, mintha szétszakadnék. Elképesztő. Teljes szívemmel csak Jézust akarom, senki és semmi mást! Magam sem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mit kaptam most rajtad keresztül, de annyira húsba vágó, hogy csak sírok és Jézus nevét kiáltom! Ennyire vagyok képes… Köszönöm!

(Anikó)


Sziasztok! Nagyon jó a könyv, nem tudjuk letenni! Használati utasítást adhattatok volna, mert aki olvassa, előtte egy 100-as papírzsebkendőt készítsen oda, mert szükség lesz rá!

(János)


Nagyon vártam, hogy elkészüljön ez a könyv, amely a mennyről szól. Izgatottan kezdtem el olvasni. A borítója szerintem gyönyörű lett. A könyv még jobban megnyitotta a mennyei, szellemi teret számomra. Minél többet olvasok a könyvből, annál közelebb és közelebb kerülök ahhoz a valósághoz, amiről a könyv ír. Csodálatos, hogy így összeszetted egy könyvben a mennyel kapcsolatos dolgokat, mindent alátámasztva Igékkel. Az Úr a könyv által még közelebb fogja hozni az olvasót ahhoz, ami olyan mesebelinek tűnik, pedig minden valóságos és igaz. Hiszem, hogy akik olvassák a könyvet, olyan átélésekben fognak részesülni, ami eddig csak álom volt számukra, vagy elképzelhetetlennek tűnt. Csodálatos Istenünk van!

(Hajnika)


Azt hittem mélyen vagyok Jézussal, de a könyved olvasása alatt azt éreztem, nem, még mindig van mélyebb! Még mindig van sokkal több Benne, amit eddig nem fedeztem fel. Nagyon furcsa. Eddig olyan sokat jelentett nekem a munkahelyi karrierem, most minden elhalványult. Csak néztem az embereket, az ünnepi előkészületeket, vásárlásokat, a városi forgatagot, és azon elmélkedtem, hogy ez mind itt marad, elmúlik, semmivé lesz. Jézus a lényeg! Azt érzem, hogy a könyv egy teljes fordulatot hozott az életembe, és még nem is értem a végére… Köszönöm!

(Anikó)


Én is épp elkezdtem olvasni a könyvet, szívom magamba, mint a szivacs! Nagyon megérintett, mikor a 4. oldal alján olvasom Jézus szavait: „Ezt Érted tettem!”, mikor a kereszten függött! Meg kellett állnom, mert nagyon szíven talált!  A másik a 10. oldal alján: „Add át dalok formájában!” És a 11-es és 12. oldalon kifejted, amit a Gézával együtt kaptatok a „Megnyílt a menny” című album kapcsán! És még csak belekóstoltam egy kicsit ebbe a mennyei légkörbe! Nagyon vágyom megismerni többet Jézusról, Istenről, mint Apáról és a mennyről, ahová tartozunk, és ahol leszünk majd! Nagyon hálásak lehetünk, hogy így szeret minket Isten, Jézus és Szent Szellem! Mélyebben akarok többet! Az Igét is jobban akarom ismerni! Nagy vágy van a szívemben, hogy a következő heteket kihasználjam az olvasásra, imádkozásra, imádásra!!! Nagyon köszönöm az Úrnak és Neked is, hogy átadtad ezt a kincset!!! Sok áldást mindenben!!!

(Tünde)


Nagyon szeretem olvasni Éva könyveit. Az előzőeket is újra és újra előveszem, olvasom, mert hiszem, hogy a bennük leírt kijelentéseket, tanításokat, magyarázatokat, bizonyságokat az Atyától kaptuk ezekre az utolsó időkre, melyben élünk. Izgatottan vártam tehát ezt a könyvet is, és örülök, hogy elsők között olvashattam, mert ismét megerősítést adott Éva szavain keresztül az Úr. Nem tudom, ki hogy van vele, de engem izgatott kíváncsiság fog el, ha a Mennyről van szó, legyen az egy megtapasztalásról szóló beszámoló vagy egy tanítás. Most is szinte faltam az első oldalak történeteit, hogy aztán lelassítva én magam is elgondolkodjak a feltett és meg is válaszolt kérdéseken, melyek mindnyájunkat foglalkoztatnak: „Mit fogunk ott csinálni? Kikkel fogunk találkozni?” stb… Ez arra ösztönzött, hogy felülvizsgáljam az Úrral való kapcsolatomat, és meghozzak olyan döntéseket, amelyeket eddig halogattam. Több nagyon fontos dolgot is megértettem, ami eddig nem volt teljesen világos számomra, és ez új lendületet adott az Ige még alaposabb tanulmányozásához is. Köszönöm!

(Ági)


A könyv címét látva, azt gondoltam, hogy a menny erejéről, Éva átéléseiről és ilyesmikről lesz benne szó. Olvasás közben pedig úgy éreztem, hogy „bibliaiskolák tananyaga” is lehetne, olyan átfogó, mindenre kiterjedő képet mutat a mennyről.  Ezt a könyvet sem lehet csak úgy gyorsan végigolvasni, hanem hosszú időket lehet egy-egy fejezeten elmélkedni, emésztgetni. Mindenképpen bővebb ismeretre tettem szert és további felfedezésre buzdít. Számomra fontos, hogy Isten Igéje legyen a fókusz, hogy minden Jézusban, Jézusért a mienk és nem adatott más név a nap alatt, Aki által megízlelhetnénk a mennyei jókat, csak Krisztus Jézus által!  A fókusz nem az élmény, hanem az Igazság!  Ez a könyv Róla szól!

(Gyöngyi)


Köszönöm, hogy olvashattam az új könyvedet! Tetszett benne, hogy nagyon alapos igei alátámasztása/alapja van mindannak, amit a Mennyről tudatni akarsz. Saját mennyei átéléseid csak „fűszerként szolgálnak”, és kívánatossá teszik, hogy már most megismerhessük, hogy mi vár ránk a Mennyben. Az Új Éggel és Új Földdel kapcsolatos ilyen világos levezetéssel még nem találkoztam. Isten vezessen további ismeretek átadásában a testvérek épülésére!

(Zsuzsa)


Szeretnénk az Úrnak adni a dicsőséget azzal az ígérettel, amit több prófécia által is megerősített Isten „A menny” című könyv kapcsán, amiben azt kapták velem együtt más testvérek is, hogy „Isten Szelleme olyan szellemi, mennyei mélységekbe fogja bevinni az olvasókat, hogy ők is csodálkozni fognak! Hordozza azt a kenetet, ami által éhezni és szomjazni fogják az Úr dicsőséges jelenlétét és azt, hogy akarjanak sokkal mélyebbre menni az Úrral az Úrban.” Jönnek is egymás után a bizonyságok olyan testvérektől, akikhez épp, hogy eljutott a könyv, és elkezdték olvasni.



AJÁNLÁSOK

YouTube lejátszási listák:

Mennyei átélések, Halálközeli élmények, Menny és pokol (HUN) (Innen elérhető)

Vizuális: A menny, Új Jeruzsálem, stb. (HUN) (Innen elérhető)


Képgyűjtemény a Szent Sátorról: (Innen elérhető)


Angol nyelven könyvek olvasása, hallgatása, stb: (Innen elérhető)


Film a témában: Igazából mennyország (Innen elérhető)



PDF formátumban e-book online olvasható vagy letölthető a könyv innen: A Menny – ebook


AUDIÓ formátumban online meghallgatható a könyv innen: A Menny – audiobook